 |
|
 |
|||||||||||||
|
ArchiCom OnLine › Mû-emlék › Épületek | ||||||||||||||
| ... | |||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||
Szakál
Csaba |
|||||||||||
| A
Serfõzõházi vízimalom története és korabeli mûködése A tõsgyökeres székesfehérváriak közül is csak az idõsebbek ismerik. Pedig a malom épülete ma is áll, apró ablakszemei a vidámparki tó csillogó habjait nézve emlékeztetnek arra az idõre, amikor a Malomcsatorna mellett még három vízimalom õrölte a város kenyérgabonáját. A másik kettõ ma már nem látható. A legrégebbit, amelynek neve Felsõpolgári malom (Bürgermühl) volt, lakóházzá alakították át. Az 1870-ben épült Kálló malom (Walkmühle) a II. világháború alatt súlyosan megsérült, késõbb lebontották. Egyedül a Serfõzõházi malom (Brauhausmühle) élte túl a XX. század viharait, és várja sorsának méltó rendezését. |
|
||||||||||
| A
Serfõzõházi vízimalom története A kora-középkorban mesterségesen kialakított Gaja-ág - melyet késõbb Malom-ároknak neveztek - mellé települtek a város vízimalmai. Az 1563. évi török jövedelemösszeírás szerint Székesfehérváron négy malom volt, ezek közül kettõ a Szigetkülvárosban. Az 1680-as években már csak egy malom mûködött a csatornán, a Felsõpolgári malom. A török kiûzése után szükségessé vált új vízimalom építése 1691-ben indúlt meg, miután 1688. november 3.-án megérkezett a középítkezéseket szorgalmazó császári rendelet. "A malomtelket a Gaján, a Keresztes felé esõ határrészen" jelölték ki. A felduzzasztott Malom-árok vízszintkülönbsége közel 3 méter volt, ezért öt darab felülcsapott vízikereket alkalmaztak a malomkövek meghajtására. A korabeli adatok szerint a városi malom 1696-ban elkészült, és 1698 nyaráig 557 forint jövedelmet hozott a város kasszájába. Bár az 1720-as évekbõl származó források is új malomként említik az épületet, 1725-bõl van adat arról, hogy felépült a malom déli oldalán az új Serfõzõház. A Serfõzõházi vízimalom - mint ahogyan a város többi malma is - a Városi Tanács tulajdonában volt, jövedelme a várost illette meg, és a városi közegek gondoskodtak a folyamatos karbantartásáról, az elegendõ vízmennyiségrõl is. A XVIII. században két ízben javították az épület belsejét, 1777-ben és 1785-ben, a Malom-árok töltésének renoválásáról pedig 1779-bõl származó forrás tanúskodik. A malom bérlõi városi polgárok voltak. 1727-ben a bérletet egy városi tanácsos, Khorherr Ferenc kapta meg, 1732-ben pedig a város két polgármalmát három esztendõre ugyancsak egy tanácsosnak, Strubegger Jánosnak adták át. 1734-tõl Platter Mihály volt a molnár. 1784-ben a három fehérvári malmot Geitner Sebestyén, Pennisch János és Lidy Antal kezelte. A molnárok nemcsak az õrléssel foglalkoztak, hanem a malom berendezését és eszközeiket is maguk készítették, értettek az ácsok, asztalosok, bognárok, kerékgyártók, hajóépítõk mesterségéhez is. Ezért nem meglepõ, hogy a XVI.-XVIII. századból származó céhlevelek között számos akad, amelyben a molnárok az asztalosokkal, vagy a bognárokkal kerültek közös céhbe. Fehérváron azonban nem így történt, a molnárok a pékmesterekkel együtt nyertek közös céhlevelet 1748. január 29.-én. A városi malmok molnárai "megrögzött" esküt tettek, amiben szolgálatukról és hûségükrõl nyilatkoztak ünnepélyesen, még a fiatal legényektõl is esküt vettek, ha azok a városhoz szegõdtek, bár alkalma-zásuk csak egy évre szólt. 1740-ben az elszegõdõ molnárlegények heti fizetése 1 forint 50 kr. volt. A Városi Tanács szigorú rendszabályokkal igyekezett ellenõrizni a malmok mûködését. A molnárok csak a helybeliektõl fogadhattak el õrölnivalót. A pékek részére is csak akkor õrölhettek, ha azok a Tanácstól kapott õrlési cédulát mutattak fel. A rendelkezéseket megszegõ molnárt a felsõ Tanács elrettentõ példaként megúsztatta a csatornában. A Serfõzõházi vízimalom XIX. századi történetérõl keveset tudunk. Az idõszakosan szükségessé váló javításokon kívül arról van tudomásunk, hogy a XX. század elejéig négy vízikerék hajtotta meg az õrlõköveket. Ez a berendezés azonban lassan kezdett avulttá válni. A soproni gõzmalom 1836-ban új korszakot nyitott a magyar malomipar gépesítésében, a Széchenyi István kezdeményezésére 1838 decemberében alakult Pesti József Hengermalom Társaság pedig méginkább elõsegítette a korszerû technika alkalmazását a magyarországi malmokban. Egy Nika nevezetû molnár érdeme, hogy a kor hívó szavát meghallva, a Serfõzõházi malmot is modern gépekkel szerelte fel 1924-ben. Ezt fejlesztette tovább 1940-ben az utolsó molnár, Lepárt Mátyás. Az Õ elbeszélése nyomán alkothatunk képet a malom mûködésérõl: A vízimalom mûködése 1924-tõl A víz energiáját egy percenként 120-as fordulattal mûködõ vízturbina alakította át forgómozgássá, amely a csatornára telepített turbinaházban kapott helyet. Ha ez kevésnek bizonyult, rásegítésként villanymotort alkalmaztak. A pincében lévõ közlõmû szíjáttétellel hajtotta meg az udvari szinten elhelyezett hengerszékeket, melyekbõl összesen öt darab volt. Külön hengereket állítottak be a búza és a rozs õrlésére. A gabona õrlés elõtti tisztítását porszûrõ (filter), a nedvesítését automata áztató, a szemekben lévõ szõrök eltávolítását koptató (rentábel) végezte. Az õrölnivaló felsõbb szintekre való feljuttatását 15 darab kanalas felvonó segítette. A malom úgynevezett "magas" õrlésmódban dolgozott. Ennek a lényege az, hogy a gabonaszemeket többszöri felöntéssel fokozatosan aprítják, miközben szitálással különválasztható a korpa, a dara, a derce, a töretliszt (gríz) stb. Ezzel, az akkor valóban korszerû berendezéssel napi 100 mázsa búzát tudtak megõrölni. Szakál Csaba 1991-2001 Az épületegyüttes jelenlegi állapota ›› |
|||||||||||
|
|
||||
