A zsűri döntött a lerombolt Világkereskedelmi
Központ (WTC) toronyépületeinek helyén épülő emlékműről.
A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások
áldozatainak New York-i emlékműve a lerombolt
Világkereskedelmi Központ (WTC) két toronyépületének
az alaprajzát megörökítő két
medence lesz csillogó víztükörrel és
a körülötte lévő teret nyugat felé
lezáró fallal a 13 tagú zsűri döntése
szerint, amely Michael
Arad tervét fogadta el a döntőbe jutott
8 pályázat közül.
A pályázatra összesen 5 ezer tervet küldtek
be 63 országból. A terület újrahasznosítását
irányító Alsó-Manhattani Fejlesztési
Társaság kedden jelentette be, hogy a zsűri csaknem
egész napon át tartó hétfői vitája
végén Arad Tükröződő hiány
című pályaművét nyilvánította
a kiírás győztesének.
A 110 emeletes ikertorony helyét mintegy 10 méterrel
az utcaszint alatt kijelölő két medencét
az összes áldozat nevét megörökítő
lépcsőkön alábukó vízesés
táplálja a tervező elképzelése
szerint.
Wartan Gregorian, a zsűri elnöke a döntés indoklásakor
hangsúlyozta, hogy a pályamű erőteljesen,
mégis egyszerűen artikulálja az ikertorony alaprajzát,
és a lerombolt épületek helyén támadt
tátongó ürességet tette meg a veszteség
fő szimbólumának, míg a két víztükröt
körülvevő kövezett tér fűvel és
mohával és elszórt facsoportokkal az életet
és az újjászületést erősíti
meg.
Az emlékmű lesz az egyik központja a WTC Daniel
Liebeskind terve szerint beépülő területének,
míg a másik a Szabadságtorony, amely az amerikai
függetlenségi nyilatkozat évére utalva tűhegyben
végződő, éppen 1776 láb magas üveg
felhőkarcoló lesz. Liebeskind a Szabadságtornyon
kívül négy további épületet
tervezett a lerombolt Világkereskedelmi Központ helye
köré.
Michael Arad emlékműpályázata a versenyben
sötét lónak számított azért
is, mivel Liebeskind beépítési tervébe
mintegy "beleszólva" a két víztükröt
övező teret fallal zárja le nyugat felé,
ahol egy nyolcsávos úttest lesz majd.
A zsűri döntését az áldozatok számos
hozzátartozója fagyos elutasítással fogadta,
mivel szerintük az emlékmű nem fejezi ki a terrortámadások
borzalmát.
Az izraeli születésű Michael Arad 1999 óta
New Yorkban él.
Washington, 2004. január 7. (MTI)
Linkek:
|